Pénzt, barátokat, párkapcsolatokat és munkahelyeket veszítettem el

Pénzt, barátokat, párkapcsolatokat és munkahelyeket veszítettem el

Pénzt, barátokat, párkapcsolatokat és munkahelyeket veszítettem el

„Álomvilágot kaptam a szerencsejátéktól” – osztja meg olvasónk, Félix. Aztán 2010 nyarán leért az aljára, a mélypontra. Innentől azonban csak felfelé vezetett az út.

Kicsinek is nyughatatlan, űzött és elégedetlen voltam. Többet, jobbat és mást akartam, komoly erőfeszítés nélkül nagyszerű eredményeket, lehetőleg azonnal. Magas elvárások, alacsony önértékelés, határozatlanság, kevés önbizalom és a folyamatos tépelődés jellemzett, miközben azt is éreztem, hogy lemaradok, hiányaim vannak, adni nem, csak kapni akarok. A belső űrt kívülről kezdtem tölteni károsan és kitartóan, így lettem függő.

A szenvedélybetegség a túlzás, a hazugság és a magány betegsége, az emberek pedig nem igazán tudják, hogyan viszonyuljanak sem a beteghez, sem a történeteihez. Sokaknak van személyes érintettsége vagy valamilyen kapcsolódása olyanhoz, aki sok szenvedés ellenére sem tud felhagyni az ivással, használattal, vagy éppen nem tudja keretek között tartani a mindennapi tevékenységeit és túlevő lesz, munkamániássá válik, túledzi magát, szex-, esetleg internet- és játékfüggő válik belőle vagy éppen kényszeres szerencsejátékos.

Máté Gábor magyar születésű kanadai orvos szerint amit a függők a függőségüktől kapnak ideiglenesen, az a fájdalom enyhülése, egyfajta béke, az irányítás és a nyugodtság érzése. Ezeket és egy álomvilágot kaptam a szerencsejátéktól, és így nem tettem fel a kérdést, hogy hová tűntek ezek egyébként az életemből. Piti dolgokkal, apró tétekkel kezdődött, és semmi végzetest, csupán néhány dolgot kezdtem el magam előtt görgetni. Rossz alapokkal nem felvállalni és megoldani, hanem elfelejteni, és szőnyeg alá söpörni kezdtem a következményeket a felelősségemmel és az érzéseimmel együtt.

Titkaim lettek és félelmeim. Képtelen voltam szembenézni a veszteségekkel és arról fantáziáltam, hogy milyen lesz mindent rendbe hozni a nyereményből, miközben egyre többet vesztettem és egyre magányosabb lettem. A személyiségem átalakult, egyre többet hazudtam, többeket manipuláltam és messzire kerültem a valóságtól. Azt mondták, beteg vagyok, én viszont tovább játszottam, hogy bebizonyítsam: bármikor abba tudom hagyni, ezáltal pedig derüljön ki, hogy nem vagyok az. Pénzt, barátokat, párkapcsolatokat és munkahelyeket veszítettem el, romlott az egészségem, labilissá váltam, öngyilkossági kísérleteim voltak, és mégsem volt egyértelmű a helyzet, továbbra is számítottam a közeli kedvező fordulatra.

Fiatal felnőttként önálló keresettel is ugyanúgy minden pénzt eljátszottam, sőt 2007-ben már nemcsak a sajátomat és a családomtól szerzett pénzeket, hanem kölcsönöket is kértem. Hitelkeretek, személyi kölcsönök, majd hitelkártyák következtek, míg el nem jutottam a gyorskölcsönökig és az uzsoráig, ezekről senkinek nem beszéltem, mert meg voltam győződve róla, hogy miután visszanyertem, amit elveszítettem, egyáltalán nem fog számítani. Aláírtam a szerződéseket, mert vissza fogom nyerni, amit elvesztettem. Végül máshogy alakult, minden pénzt elbuktam és minden hitelt bebuktam.

Egy céltalan és határozatlan időszak kezdődött, sok bizonytalansággal és szenvedéssel. Folytattam a játékot, mert nem tudtam mást tenni. Játszottam, mert elégedetlen voltam a bátorságommal, a tudásommal, a képességeimmel és az emberi kapcsolataim minőségével, illetve mert azt gondoltam, ha több pénzem lenne, az mindent megváltoztatna. Éltem egy álomvilágban, amely fenntartásához kellett a szerencsejáték, viszont a játékos megszállottság időről időre annyira elhatalmasodott rajtam, hogy minden más háttérbe szorult, és úgyszintén nem volt lehetőségem az „alapelégedetlenségeimmel” foglalkoznom.

Amikor nem volt pénzem, a munkába temetkeztem, koptak a kapcsolataim és mentek el mellettem a lehetőségek, amikor viszont pénz volt a zsebemben, nem érdekelt semmi más, csak a következő esély, és én mentem el minden más mellett. Úgy tekintettem a problémára, mint átmeneti anyagi nehézségre, aminek közel a vége, ezért folytattam, és a pénzen túl fontos emberi kapcsolatok és évek mentek a kukába a játékkal, míg végül a munkahelyem eszközeit és az ügyfelek pénzét is a sajátomként kezdtem kezelni.

Eljött a nap, amiről tudtam, hogy el fog jönni, végül minden kiderült. Kirúgtak, és az ekkor érzett kilátástalanság és tehetetlenség hozta el a mélypontot. Azt tartják, a veszteség, a szégyen, a szenvedés és az adósságok miatt kialakult folyamatos nyomás az ár, amit a szerencsejátékosnak meg kell fizetnie, amiért egy álomvilágban él – és ez addig tart, amíg a játék, annak fájdalma, nyomora és a szenvedése meg nem állítja. 2010 nyarán bekerültem egy rehabilitációs intézetbe, leértem az aljára.

Feltettem a kezeimet, beteg, fáradt és magányos voltam egy totálisan kilátástalan helyzetben, közel 10 éves keresetemmel tartozva másoknak, munka nélkül, több oldalról fenyegetve, de félretettem az önsajnálatot, és ez a mélypont lett a fordulópont. A terápia és az ekkor megismert önsegítő csoport arra ébresztettek rá, hogy egyedi történetem és speciális körülményeim mégsem annyira egyediek és különlegesek. Új emberi kapcsolataim alakultak, másokra is figyelni kezdtem, nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat kerestem, és azt vettem észre, hogy ha magamat adom és őszinte vagyok, nem lógok ki. Elfogadást, támogatást, védelmet, példákat és reményt kaptam, és ezek segíteni kezdtek. Az idő, a csoportok gyűlései és az elvégzett felépülési munka engem is gyógyítani kezdett, belülről kezdtem változni, vissza tudtam kapcsolódni az életbe, ismét dolgozni kezdtem.

2011 őszén helyezkedtem el sok év után ismét alkalmazottként.  Nagyon terhelt volt a következő időszak, de rengeteg tapasztalatot és tudást is hozott a bírósági végrehajtók, a NAV, a bankok és az egyes behajtó cégek folyamataival kapcsolatban. Nem akartam tovább hátrálni, sok segítséggel bár, de beleálltam. Elindult egy párbeszéd és apró lépéseket sikerült tenni a megoldás felé, hol hónapok, hol évek alatt, de sikerült eredményeket elérni. Volt olyan eset, ahol az évek alatt összegyűlt kamatokból sikerült engedményt kapni, olyan is volt, ahol egyösszegű befizetés ellenében elég volt az eredeti tőketartozást megfizetni, de persze olyan is, ahol nem engedtek semmit, és a 10 évre járó kamatokat is kérték. Sok nehéz érzést, kellemetlen és kényelmetlen helyzetet követően úgy ért véget ez az időszak, hogy 2020 végére nincs több el nem rendezett banki tartozásom, a munkabéremből már nem tiltanak le a korábbi bukott hiteleim vagy adó- és járuléktartozásom miatt, és nincs velem szembeni nyitott végrehajtási ügy. Ez számomra hatalmas siker, ami a játékos évek alatt, amíg a nyereményből egy összegben akartam kifizetni a tartozásaimat, lehetetlen volt.

Kialakult egy rend és rendszer az életemben, amit napról napra követek; mély önismeretet és hitet szereztem. Jó pár dolog a helyére került, és mára az élet annyira egyszerű, mint amilyen részt venni egy 12 lépéses felépülési programban: minden nap egy újabb lehetőséget jelent a józanságra – szavakban, tettekben és viselkedésben, és mindig lehet javítani. A legfontosabbak a józanság szempontjából az őszinteség, a nyitottság és hajlandóság, és a csoportban másokkal együtt végzett felépülési munka. De azt is megtanultam, hogy nem várhatom a tágabb környezetemtől az előbbiekre vonatkozó visszajelzést, mert az ő szempontjukból ezek olyan természetesek, mint a takarítás, és ők csak azt veszik észre, ha én már egy ideje nem csinálom.

Napról napra önmagamat kell meglépnem, amihez a felépülési program 12 lépéses módszere egy kipróbált utat jelent. Reálisabban látom az életet és benne a határaimat, illetve már nem mástól várom, hogy máshogy viselkedjen, nem a világban keresem a hibát. A leállás a kezdet, a felépülés pedig egy folyamat, amiben idővel és munkával a problémák nálam is feladatok lettek, és a tettek azok, amik működnek. Tudom, honnan jövök, és emlékszem, hogy mi volt korábban, és mi történt velem az út során, miközben azzá az emberré váltam, aki ma vagyok. Normális, derűs és boldog életem van a jelenben, és bizakodó vagyok a jövőt illetően. Megérte elkezdeni.

VAN remény!

-félix-

A cikkben szereplő illusztrációk Shutterstock

Facebook Comments