A szellempara

Szél Dávid Apapara című könyvének megjelenése kapcsán nemrég pályázatot hirdettünk: hihetetlen öröm volt olvasnunk a csaknem 30 apás sztorit, amelynek mindegyike érzékeny és őszinte történet. Most Rubicsek Máté írását olvashatjátok.

Miközben tolattam ki az óvoda parkolójából, bosszantó dologra lettem figyelmes. A hátsó ülésen sorakozó tengernyi játék között egy félig megrágott karamellás csoki éktelenkedett. Bence csak a tejcsokit szerette, valószínűleg Lilié lehetett.

Alig fordultam ki a főútra, mikor megcsörrent a telefonom, Zoli hívott.

Szevasz, ma este zúzunk végre Laciékkal? – kérdezte rekedtes hangján.

A péntek estéket általában együtt töltjük a Nagy Medve kocsmában, és kibeszéljük a gondjainkat, meg persze a gyerekeinket. A múlt hetet ki kellett hagynom, mert dögrováson voltam egy alattomos megfázás miatt.

Persze, este ott találkozunk! – mondtam boldogan.

Nem is sejtettem, hogy mekkora hibát követtem el. Fél óra múlva be kellett érnem az irodába, türelmetlenül doboltam ujjaimmal a kormányon a dugóban, miközben szemeztem a csokival, ami veszélyesen közel került a céges autó fekete bőrüléséhez. Egy kopasz Barbie babán hevert, bizonyára a szőke haj is ott lesz valahol a rengeteg, kiherélt matchbox társaságában.

Tíz perccel munkakezdés előtt fordultam be a parkolóba. Megkönnyebbülve kaptam fel a megkeményedett csokit, és kihajítottam az egyik kukába. A liftnél előre engedtem Mártát, csöndben álltunk egymás mellett, amikor hirtelen megszólalt.

Öhm…koszos az inged – mondta zavartan – Mintha belenyúltál volna valamibe.

Elállt a lélegzetem, amikor megláttam. Az ingem ujján rejtélyes barna folt éktelenkedett, amibe néhány szőke hajszál ragadt bele. Szerencsére úrrá lettünk a helyzeten, a délelőtti meetinget felhajtott ingujjakkal csináltam végig.

Miközben az irodámban kavargattam a kávémat, ránéztem a telefonomra. ,,Megvettem a kék ruhát! ;)” Először nem tudtam mire vélni Réka üzenetét, aztán mindent megértettem. Életem párjának legjobb barátnője, Vera ma jön haza hosszú idő után Dublinból, és együtt töltik az estét. Rájöttem, hogy nem tudok aznap Laciékkal találkozni! Kezembe temettem az arcomat. ,,Két hete nem láttam őket!” – mérgelődtem. Rövid idő alatt gondoltam sok mindenre, a bébiszittertől kezdve egészen a teleportálásig. Mindhiába. Múlt héten megígértem Rékának, hogy otthon maradok. Belekortyoltam a kihűlt kávéba, és miközben két ujjammal egy zöld gémkapcsot babráltam, felhívtam Zolit. Néhány csengés után szólt bele a telefonba, a háttérből gyereksírást hallottam.

Na, mi a helyzet, haver? – kérdezte vidáman.

Jólesett a kávé, mielőtt megszólaltam volna.

Figyu, tudom, gáz, de Réka barátnője ma jön haza, múlt héten megígértem, hogy vigyázok Lilire meg Bencére…

Kínos csend lett a vonal túlsó végén, a gyerek már úgy üvöltött, mint akit nyúznak. A gémkapocs kettétört, és leesett a padlóra.

…nem tudok ma menni a Nagy Medvébe…

Szomorúan felsóhajtott.

Hát ez szívás…szólok a srácoknak. Majd beszélünk!

Megsemmisültem ittam meg a maradék kávémat.

Réka nagyon szexi volt a kék ruhájában. Mielőtt elindult, a gyerekek körülugrálták. Imádtam az édes parfümillatát, legszívesebben hívtam volna egy bébiszittert, hogy én is mehessek. Ezt valószínűleg láthatta az arcomon.

Jövő héten Egerben kettesben! – suttogta kacéran, miközben megöleltem.

Miután elment, Liliék visszamentek a földszinti szobájukba, én meg elindultam fel az emeletre, hogy megkeressek egy banki szerződést. Nem tudtam kiverni a fejemből, hogy milyen csinos volt Réka. Útközben a könyvespolcról felkaptam Az ördög játszótere című könyvet, és leültem egy fotelba. A házban csönd volt, belemerültem a könyvbe. Hirtelen odalentről megszólalt a Born to be wild. A valóság elemi erővel rántott vissza a mámorból. Kiderült, hogy majdnem félórát olvastam, őrizetlenül hagytam a gyerekeket. Rohantam le a lépcsőn. Amikor beléptem a konyhába, megrázó látvány fogadott.

A frissen vásárolt élelmiszerek szét voltak dobálva, Bence arca be volt kenve borotvahabbal, éppen leöntötte egy zacskó liszttel Lilit, akinek a szája ketchuppal volt kirúzsozva, körülöttük minden fehér lett. Ha ez még nem lett volna elég, tőlük nem messze egy nyitott dobozos sört láttam meg. Odamentem a lejátszóhoz, és kikapcsoltam.

Hát, ti meg mit csináltok?! – kiabáltam mérgesen.

Gyermeki ártatlansággal néztek rám.

Szejjemeset játszunk! – mondta Bence kissé mámoros hangon, miközben Lili hangosan, nevetve ugrált, láthatóan ő is megízlelte a komlót.
Én vagyok a szejjem! – kiabálta. – Tetszik, apu?

Reménykedtem benne, hogy Réka jól érzi magát, és nem ér haza két órán belül, nagyjából ennyi időbe telik, mire kitakarítok. A lelkem mélyén nagyon boldog voltam, hogy végre nem tépik egymást, de ezt nem volt szabad kimutatnom.

Indulás fürdeni! – mondtam szigorúan.

Liliék kissé bizonytalan léptekkel elindultak a fürdőszoba felé. Mikor mindketten a kádban voltak, nyitva hagytam az ajtót, és kétségbeesetten rohantam a konyhába. Felemeltem a dobozt, szerencsére körülbelül csak a negyede hiányzott. Éppen söpörtem a lisztet, mikor csöngettek.

,,Ki lehet ilyenkor?” – dühöngtem magamban.

Még egyszer csengettek, a gyerekek játszottak a kádban.

Megyek már! – üvöltöttem.

Mikor kinyitottam az ajtót, nagyon meglepődtem. Zoli meg Laci álltak ott vigyorogva.

Na, hogy megy a bébiszitterkedés? – kérdezte Laci úgy, mint aki pontosan tudja a választ.

Felvontam a szemöldököm, és a konyhába vezettem őket.

Ez aztán nem semmi! – csapta össze a kezét Zoli, amikor meglátta a felfordulást.
Ezek aztán korán kezdik! – mondta nevetve Laci, amikor meglátta a bontott, zöld dobozt.

Miután a gyerekek végeztek a fürdéssel, Lacival Ki nevet a végén?-t játszottak, míg Zolival kitakarítottunk.

Réka nagyon meglepődött, mikor meglátta a vendégeket, Lili meg Bence boldogan rohantak oda hozzá.

Anyu, nagyon jól érezzük magunkat apuékkal! – kiáltotta Bence.
Igen, nagyon jól! – csatlakozott Lili is. – A Laci szerint mi nagyon korán kezdjük!
Mit kezdtek nagyon korán? – kérdezte csodálkozva Réka.
Hát a szejjemest, anyu! – kiáltottak fel kórosban.

Réka kérdően nézett rám.