Kihívások

Kihívások

Kihívások

Szél Dávid Apapara című könyvének megjelenése kapcsán nemrégiben pályázatot hirdettünk: hihetetlen öröm volt olvasnunk a csaknem 30 apás sztorit, amelynek mindegyike érzékeny és őszinte történet. Most az ötödik helyezett, Nagy Zoltán írását olvashatjátok – az elkövetkezendő hetekben pedig további pályázatokat adunk közre.

OTTHON. REGGEL.
(APA és ANYA beszélgetnek. Ijedten.)

ANYA

Maugli tegnap este nyolctól három órán át, amíg ki nem dőlt, folyamatosan köhögött, azt hittem, megfullad.

APA

Mi a diagnózis?

ANYA

(Viccesen.)

Gyermekkori autizmus. (Aztán komolyra vált.) Ez valami allergia.

APA

Hát, nézzük meg.

ANYA

(Hívja a rendelőt, majd leteszi a telefont. Szomorúan.)

Fél év múlva van időpont.

APA

Addig megfullad. A másikat próbáltad?

ANYA

(Hívja a maszekot, majd leteszi a telefont. Vidámabban.)

Holnapután mehetünk.

KÉT NAP MÚLVA. ORVOSI RENDELŐ.

(ANYA, MAUGLI és APA megérkeznek a vizsgálatra.)

DOKTORNŐ

Volt-e valamilyen komoly betegsége?

ANYA

(Tudja, hogy a nehezítő körülményeket muszáj bemondania.)

Betegsége nem, de autizmussal diagnosztizálták két és fél évesen.

DOKTORNŐ

Meghallgatom, vennénk vért kétfajta vizsgálathoz, megröntgeneznénk a hörgőit.

APA

(A DOKTORNŐHÖZ.)

A vérvételt hagyjuk a végére. Ott elveszítjük a bizalmát, semmi mást nem lesz hajlandó utána csinálni.

DOKTORNŐ

(Látszik a szemén egy kicsi ijedtség.)

Hát, nem tudom, hogy tudjuk levenni a vért.

APA

Tessék megnyugodni, megcsináljuk, legrosszabb esetben lefogjuk a kis malacot, azt hiszem, magától nem fogja engedni.

DOKTORNŐ

Maugli, gyere, meghallgatlak, húzzuk fel a pólódat.

MAUGLI

Nem felhúzzuk.

APA

Az valószínűleg nem fog menni, a nadrágját még csak-csak megengedi levenni, csak lentről nehéz a tüdejét meghallgatni.

APA

(A DOKTORNŐ kötélnek áll, benyúl a pólója alá, úgy vizsgálja. MAUGLI vigyorog. APA MAUGLI-nak)

Csikis.

MAUGLI

Csikis.

DOKTORNŐ

(Megpróbálja megfogni kétoldalt MAUGLI fejét.)

Maugli, nyisd ki a szádat, belenézek a torkodba.

MAUGLI

(Eltolja a DOKTORNŐ kezét, nem engedi, hogy megfogja a fejét.)

Nem torkodba nézek.

APA

(A DOKTORNŐNEK.)

Kevés embernek engedi meg, hogy megfogja a fejét. Elengedett kézzel kell csinálnunk. (MAUGLI-nak) Maugli, nyisd ki a szád, mondd, hogy Ááá!

MAUGLI

Ááá…

DOKTORNŐ

Ügyes vagy Maugli. (APÁNAK.) Mehetnek a röntgenre.

TÍZ PERC MÚLVA. ORVOSI RENDELŐ, FOLYOSÓ.

APA

(MAUGLI és ANYA visszajöttek a röntgenről. APA ANYÁT kérdezi.)

Simán ment?

ANYA

Ott se engedte levenni a pólóját.

APA

És?

ANYA

Pólón keresztül fényképezték, állítólag működik.

APA

Na, menjünk, csapoljuk le a vért.

ÖT PERC MÚLVA. ORVOSI RENDELŐ.

(MAUGLI APA ölében ül, APA a lábai közé teszi MAUGLI két lábát, egyik kezével szorítja a fejét a saját vállához, a másik kezével a jobb kezét fogja. A DOKTORNŐ tartja MAUGLI másik kezét, az ASSZISZTENS próbálja MAUGLI-t megszúrni. MAUGLI próbál kiszabadulni a szorítóból. ANYA nézni sem bírja.)

ASSZISZTENS

Azt hiszem, hívok még valakit, ez így nem fog menni.

KÉT PERC MÚLVA.

(Most már négyen fogják MAUGLI-t, akinek a hozzáállása semmit sem változik, rettenetesen üvölt, hüppög, viszont sikerül megszúrni, csöpög a csőben a vér.)


APA

Maugli, ügyes vagy, mindjárt vége van.

(MAUGLI kicsit megnyugszik. Szokás szerint ilyenkor tagad.)

Nem mindjárt vége van.

AUTÓBAN. HAZAFELÉ.
(ANYA és APA beszélgetnek, MAUGLI megszeppenve ül hátul.)

APA

Te, ez rosszabbul nézett ki, mint egy disznóvágás.

ANYA

Hülye. Muszáj volt megcsinálni, állandóan rettegnék, hogy megfullad.

APA

Bár mostanság előbb elkábítják, aztán szúrják meg.

ANYA

(Szúrósan.)

Hagyd abba.

EGY HÉT MÚLVA. OTTHON.

ANYA

(APÁ-nak.)

Megjött az eredmény, hogy mikre allergiás MAUGLI. De kellene még egy vérvétel, hogy tovább tudják szűkíteni.

APA

(Nagyon határozottan.)

NEEEM.

ANYA

Oké, megkérdezem, hátha maradt a négy ibrik múltkori vérből.

APA

Azt hiszem, inkább megtanítom biciklizni, az is elég nagy kihívás.

További parákat, nyafogásokat és büszkeségeket Szél Dávid pszichológus-apa könyvében olvashatnak. Az Apapara bővített, átdolgozott kiadása a kiadó webshopjában kedvezményesen vásárolható meg.

A fotó illusztráció / Shutterstock

Facebook Comments Box