Szülő legyél, ne haver

Szülő legyél, ne haver

Szülő legyél, ne haver

Szél Dávid Apapara című könyvének megjelenése kapcsán nemrég pályázatot hirdettünk: hihetetlen öröm volt olvasnunk a csaknem 30 apás sztorit, amelynek mindegyike érzékeny és őszinte történet. Most Jánosi Csaba írását olvashatjátok.

6000 karakterben megfogalmazni egy jó apás sztorit? Lehet. Megpróbálom.

Mielőtt belekezdenék bármibe is, próbálok egy kicsit bemutatkozni, ezt most egy kicsit úgy képzelem el, mint egy anonim gyűlésen. Ami lehetne az anonim apák gyűlése, ahol mindenki elmeséli a tapasztalatait, észrevételeit, vicces történeteit az apaságról.

Sziasztok! Csaba vagyok, 35 éves és fél éve apa. Nem vagyok író, nem értek nagyon a pszichológiához, de apa vagyok és férj is. Szerintem jó – de ha már pedagógus vagyok, akkor kiválót adnék magamnak (fontos az önbizalom). De tényleg! Már a párválasztásnál is! Feleségemmel már ismertük egymást, de csak később találtunk egymásra. Ez egy olyan durr bele kapcsolat, kis túlzással úgy kezdődött, hogy megkértem a kezét. Ő meg igent mondott… Innentől nem volt megállás, és most neki köszönhetem, hogy apa lettem és a kezemben foghatom a lányom.

Nem tudom, mikor éreztem hasonló sokkot vagy olyan leírhatatlan dolgot, mint akkor, amikor kiderült, apa leszek. Igazából azt beszéltük a párommal, hogy lesz, ami lesz; mi van, ha nem jön össze, próbálkozzunk. Szerencsére azok közé tartoztunk, akiknek elsőre sikerült.

Sosem felejtem azt a napot! Volt egy olyan hatodik érzékem, hogy még Bruce Willis is megirigyelné. Erősködtem, hogy veszek egy tesztet, mert mintha mostanában olyan más lenne a közérzet. A harmadik terhességi teszt után már kezdtük elhinni, hogy valóban szülők leszünk. De másnap reggel azért még egy plusz teszt is kellett. Szóval négy dupla vonal és pár [email protected]…g után felfogtuk, szülők leszünk.

A következő hónapok nem voltak egyszerűek, főleg a járvány miatt sem. Sajnos a terhesség alatt nekünk többet kellett orvoshoz menni, mint az átlagnak, de a szülésnél nem történt semmilyen komplikáció, és mindenki egészséges. Még én sem ájultam el. Nem volt rá idő.
November 10-e a feleségem születésnapja. A terhesség 37. hete. Szolidan megünnepeltük, volt krémes, virág meg egy kis ajándék, csak a szokásos.

November 11. éjjel 1 óra 30 perc. Felkeltett, mert szerinte valami nem jó, és hogy a biztonság kedvéért menjünk be Esztergomba, a kórházba. Szerencsére nem kellett sokat várni, megvizsgálták. Elvileg nem telt el olyan sok idő, de én óráknak éreztem, ahogy ültem ott a folyosón a lifttel szemben. Még a telefonomat sem vettem elő, hogy nyomkodjam, egyszerűen csak ültem a neonfényben. Hallgattam a csendet. Néha innen, néha a másik oldalról volt némi halk beszéd, amit nem értettem. Néha pedig az alsó szintről gyereksírás. Vártam, hogy nyíljon az ajtó. Nyílt.

Bent kell maradnom reggelig, behoznád a kocsiból a táskát? – kérte. (Mert készenléti táskánk már kb. a 28. héttől volt. Magamat ismerve, kb. az indulás előtt 10 perccel kezdtem volna el pakolni.) Behoztam. Mire visszaértem és felértem a lépcsőn, már újból kint volt a vizsgálóból, indulhattunk a Sote I-es számú klinikára szülni, mert elfolyt a magzatvíz egy része. A terhesség alatt megállapították, hogy aortaív-szűkülete van a babának, ezért kellett Budapestre sietnünk. Ha jól emlékszem, fél 5-re értünk fel. Apás szülés volt, végig bent voltam, 9 óra után kicsivel a kezemben foghattam a lányom.

Megoszlanak a vélemények, hogy bent legyél és segíts, amiben tudsz, vagy kint a folyosón ülj izgulva. De én minden leendő apukának azt tanácsolom, hogy ha lehet, legyen bent. Minden tiszteletem a nővéreké, szülésznőké, orvosoké, de kell oda egy olyan ember, aki ismeri azt a nőt, aki vajúdik, és tud neki mindenben segíteni, amiben csak kell. Nem egyszerű átélni és látni, hogy a párod szenved, viszont mikor a kezedbe adják a gyermekedet, az leírhatatlan.
Felfordul az életed, kicsit talán átértékelődnek benned a dolgok. Esetleg az értékrended is átalakul. Ilyen dolgok jutottak eszembe hazafelé. Este hiába voltam fáradt, nagyon nehezen aludtam el. Járt az agyam.

Apa lettem. Hat hónapja apa vagyok és imádom. Minden percét. Olvastam könyveket, cikkeket, de a következőket sehol sem láttam leírva. Kedves olvasó, talán jövendőbeli apa, szülő vagy már kiscsaládos, nagycsaládos, én ezeket a dolgokat tapasztaltam és tanultam meg:

1. A büfit jobb hallani, mint látni.

2. Amikor teregetem a lányom ruháit, elgondolkodom, hogy hány gyerekem is van?

3. A peluscserét úgy képzelem el, mint a Forma 1-ben a kerékcserét, igaz még nem megy 4 másodperc alatt!

4. Pelenkázás közben még mindig nem tudom eldönteni, hogy amikor odateszem az új pelust, de még nincs meg a krémezés, akkor bosszúból pisil vagy tényleg csak merő véletlen?

5. A kanapén már nem számoljuk a foltokat, már egy nagy folt az egész.

6. Az alvás aranyat ér. Mindegy ki alszik!

7. A hősugárzó és a pelenkakuka egymás mellett nem kompatibilis.

8. Ha egy egész hétvégés továbbképzést szerveznének férfiaknak a babaruha méretekről, szerintem akkor sem tudnám megérteni (ugyanaz a szám, mégis 8 féle méret).

9. 6 hónapos korra eljutottunk oda, hogy most már egymás szájából nézzük ki a kaját…igaz, én már születése óta!

10. Vérvételre menni gyerekkel pedig nem is olyan vészes. Legalább előre engednek, csak akkor van meglepődés, amikor odaadom, hogy egy kicsit fogják már meg, amíg gyorsan bemegyek!

11. Nem élünk szerencsejátékkal (többnyire), de itthon versenyzünk, ki tudja megtippelni a legközelebbi ruhacserés kakát.

12. A mozgásfejlődés nagyon jól megy, már tudok egy kézzel pelenkázni, miközben a másik kezemmel feltörlöm a padlóról a büfit, a lábammal pedig a fiókból veszem ki a tiszta ruhát.

13. A fürdetés külön izgalom, itt is megy a verseny, hogy fürdés után a kádban vagy a padlón lesz több víz!

14. Már tudom, miért van olyan alakja a babakádnak. Tudjátok, olyan 8-as. Hát azért, hogy amikor kiviszed a szobából a kádat, akkor elférjen az apupocak is.


Aki szülő lesz, mindegy, hogy fiatalon, idősen, szegényen, gazdagon, teljesen mindegy hogy, felteszi magának a kérdést: Jó szülő vagyok?

Én úgy válaszolnék: Akarsz igazán jó szülő lenni? Akkor szülő legyél, ne haver. Figyelj a gyerekedre mindig, nevettesd meg és játszatok sokat, tanítsd meg mindenre, amire csak kell, neveld – és akkor nemcsak szülő leszel, hanem példakép is.

Facebook Comments Box