Tanács Eszter Férfiak gyermek nélkül című könyvének megjelenése kapcsán nemrég Gyermek nélkül címmel pályázatot hirdettünk: hihetetlen öröm volt olvasnunk a több mint 100 őszinte, érzékeny történet. Most Szilvia írását olvashatjátok – az elkövetkezendő hetekben pedig további pályázatokat adunk közre.
A jelen klímában nem könnyű a helyzete annak, aki úgy dönt, nem vállal gyereket. Egyszerre tartjuk a személyes dolgainkat védendőnek s nagyon privátnak, és mászunk bele mások életébe kérés nélkül is akár. Nem akarunk teret adni idegeneknek, hogy kéretlen információkkal, hírekkel, ajánlatokkal bombázzanak minket, de szívesen mászunk bele magunk mások életébe és döntéseibe főleg, ha nem értünk azzal egyet.
Elmúltam harminchárom éves. Lassan tíz éve élek teljesen önállóan. Sajnos minden közeli hozzátartozóm elhunyt, egyedül hozom az életemmel kapcsolatos döntéseket, s vállalok értük felelősséget. Tizenöt éve van lehetőségem, hogy véleményt formáljak a politikáról és ezen véleményemnek hangot adjak. Munkát vállalhatok, dönthetek arról, hogy kivel szeretném az életem összekötni, vagy épp szétválasztani. Minden életemet érintő aspektusért felelős vagyok és dönthetek róla, mindaddig, míg ez nem az, hogy vállalok-e gyereket, mert ha ezt kimondom, azonnal butuska kislány leszek, akinek nem nőtt még be a feje lágya, és majd rájön, milyen botor dolgokat hord össze. Egyszerűen bosszant és fáj, hogy ha egy gyerek élhetetlen körülmények közé születik, jobban elfogadott és támogatott, mint az, ha felelős döntést hozva nem születik meg. Idegen emberek nagy szavakat dobálva hajtanak afelé, hogy magamat, döntésemet felülírva tegyek eleget annak, ami az ő életükben fontos, vagy egyszerűen fel sem merült, mint döntési lehetőség. „Majd úgyis meglátod!” „A gyereknek szeretet kell, nem pénz!” „Minek élni akkor?” „Ki fog ápolni öregkorodban?”
Miért baj az, hogy átértékelve az életem, magam, a lehetőségeim, arra a döntésre jutottam, hogy ebbe nem kell valakit belerángatni. A szülőség része a felelős döntéshozatal. Én felelősen döntést hoztam, hogy nem, nem fogok szülni, mert nem látom, hogy ez jó volna sem nekem, sem a gyereknek. S így nem vagyok senki. Nem vagyok család. Nem vagyok nő. Nem vagyok ember. Önző vagyok, aki a biológiai feladata ellen megy. Az életem felesleges, elenyésző. Nem jár támogatás, visszatérítés, hiszen minek segítenének önző életem finanszírozásában. Hiszen nekem csak magamra kell költeni. Nincs nevem. Senki vagyok, a társadalom lesajnált tagja. A reklámoknak sem vagyok célközönsége, hiszen az autókba is család ül, lakást, házat is család vesz, nyaralni, bevásárolni is csak családdal lehet menni, az otthonodat is a gyerekeid miatt tartod csak tisztán.
Jelen időszakban tanulunk. Tanuljuk, hogy a nem azt jelenti, hogy nem, s hogy ha valakire bántó dolgot mondunk, annak következménye van. Gyakorlatilag meg kell tanulnunk újra gondolkodni és ezzel azt, hogy nem kell mindent kimondanunk, ami a fejünkben van. Én ennek nagyon örülök. Ez még az út legeleje, de elkezdődött. Biztos vagyok benne, hogy a tudatosság fejlődésével a gyerekvállalás kérdése is más megvilágításba kerül.
Ha „drámai” részlet kerül elő, az emberek fellélegeznek, mert így alátámasztják magukban a döntés okát. Ha elmondom, hogy anno engem elhagyott a biológiai családom és emiatt is nagyon fontosnak érzem a gyerekvállalás tudatosságát hangsúlyozni, mindenki hirtelen megalapozottnak tartja a döntésem. Hiszen, ezt tapasztaltam és ez váltotta ki. Egyszerűen nem értem, miért kell valami nagy törés az ember életében, miért nem fogadjuk el a tudatosságot? Miért feldolgozhatóbb az, ha valaki megtört, mint az, ha tudatos?
Hagynék itt egy üzenetet mindenkinek. Ha találkoztok valakivel, aki azt mondja, nem akar gyereket, hidd el neki! Oka van, hogy ezt mondja, oka van, hogy kimondja. Miért nem akar? Mert nem! Ennek semmi köze hozzád, sem az életedhez, csak hozzá és az ő életéhez. Egyszerűen csak tiszteljük egymás döntését!
Fotó: Illusztráció/Freepik