Tanács Eszter Férfiak gyermek nélkül című könyvének megjelenése kapcsán nemrég Gyermek nélkül címmel pályázatot hirdettünk: hihetetlen öröm volt olvasnunk a több mint 100 őszinte, érzékeny történet. Most Györe Andrea írását olvashatjátok – az elkövetkezendő hetekben pedig további pályázatokat adunk közre.

„Szerelemből akartam gyermeket, nem mindenáron” – ezt szoktam válaszolni, ha valami véletlen folytán meg akarom válaszolni a kérdést, hogy miért is nem lettem édesanya. De hogyan élem meg a gyermektelenségemet így, 47 évesen? Röviden, elég nehezen, de napról napra könnyebben. A kezdeti bénultságot, fájdalmat felváltotta a düh, majd szép lassan, nagyon lassan az elfogadás és a gyermektelen élet tervezése.

Bővebben kifejtve, így néznek ki a mindennapok, amikor derült égből villámcsapásként kapok olyan tapintatlan kérdéseket és megjegyzéseket, melyek felszakítják az épp már gyógyuló sebeimet. Miközben még mindig gyászolom a meg nem született gyermekemet.

Miért nem lett gyereked?

Régebben úgy éreztem, hogy meg kell válaszolnom ezt a kérdést. Aztán rájöttem, hogy miért is kellene? A gyermekvállalás a szerelemhez, szexualitáshoz, hithez hasonlóan meglehetősen intim téma, nem tartozik mindenkire. Azonban amíg eljutottam eddig a felismerésig, volt még egy köztes állapot: visszakérdeztem, hogy és te miért vállaltál? És hogy megkönnyítsem a válaszadást, még fel is vonultattam pár meglehetősen gyakorlatias eshetőséget. Most viszont már csak ennyit mondok: „Ne haragudj, de ez az én magánügyem.”

Jó neked, mert munka után nem kezdődik egy újabb műszak.

Lehet, hogy nem kezdődik, de az első műszak a napi 8 helyett 10-12 órásra nyúlik, egyrészt a munkakörből adódóan, másrészt pedig azért, hogy a gyermekes kollégák időben haza tudjanak menni. Én így támogatom őket.

Inkább szültél volna, minthogy karriert építesz!

Lehet, hogy azért építek karriert, mert nem szültem és nem azért nem szültem, mert karriert építek?

Inkább szültél volna, minthogy állandóan utazgatsz!

Ha már az én életemben nem szerepelnek a gyermekneveléssel kapcsolatos vágyott kötelezettségek, akkor már hadd csináljam azt, ami boldoggá tesz! Csak halkan, ámbár annál határozottabban jelezném, ha gyermekeim lennének, velük is sokat utaznánk, mert fontos, hogy más országokat, kultúrákat lássanak, esetleg élőben szembesüljenek egy-egy olyan nevezetességgel, mellyel a tankönyveik lapjain találkoztak.

Az ilyenek miatt, mint te, jönnek a migránsok!

Ha az összefüggés nem lenne elég világos és egyértelmű, segítek: nem szültem tele Európát. Talán mondanom sem kell, hogy ezt a megdönthetetlen állítást a mai Magyarországon uralkodó egyik politikai közösség feltétlen hívétől kaptam. Egy ilyen megjegyzés még válaszadásra sem érdemes.

Gyerek nélkül nem vagy teljes értékű nő.

Akkor mi, kérdezem már egyre nyugodtabban, már-már rezignáltan. Egy részem férfi lett vagy valami nemtelen izé? Mostanság ezt a kérdést sem érdemes kis hazánkban boncolgatni, hiszen előbb-utóbb az ember beleszalad a virtuális pofonerdőbe. Néha, ha látom, hogy a másik oldalon van rá fogadókészség, elmagyarázom, hogy mivel nem tudom, milyen anyának lenni, így én jelen állapotomban érzem magam teljes értékű nőnek.

Nem baj, gyerek nélkül is lehet teljes az életed!

Ezt mindig azoktól hallom, akiknél vannak gyerekek a családban. Nem igazán szoktam már felidegesíteni magam ezen a megjegyzésen, hiszen szavaikból fel-felsejlik a segítő szándék és maga a cél is: megteremteni úgy az eljövendő éveket, hogy azokat teljes életként éljem meg.

Nem tudhatod, nincs gyereked.

Igaz, akkor már teljesen dilettáns is vagyok. Nem emlékezhetek a saját gyermekkoromra, nem lehet elképzelésem arról, én hogyan neveltem volna a gyermekeimet és még azt sem mondhatom, hogy a témában szűz szemekkel mutatok meg egy másik nézőpontot.

Valami baj van veled, hogy nem szültél?

Ezzel a nem túl diszkrét kérdéssel korábbi randik során szembesültem. Ilyenkor visszakérdeztem, hogy mire gondolt a költő? Szervi betegségre? Mentális zavarra? Részletezze már! Mondanom sem kell, hogy válasz helyett hebegés-habogás hagyta el a hímnemű egyed száját, én pedig rövidre zártam a kokettálást. Én naiv meg még azt hittem, hogy gyerektelen nőként nagyobbak az esélyeim….

Mégis, hogy próbálom elfogadni a végleges helyzetet, melyet nehezítenek a gyakran tett, nem igazán átgondolt megjegyzések is? Az önismeretet, a gödör aljára önszántunkból történő lecsúszást senki nem ússza meg, aki meg szeretné találni gyermek nélküli életének értelmét. Én levelet fogalmaztam a kislányomnak azzal a koszos, földes kezemmel, mellyel próbáltam tompítani a gödör aljára érkezést, sokszor rögeszmésen kapaszkodva a tátongó mélység falába. A gödör alján aztán találtam egy tiszta lapot és egy ceruzát. A földtől kiszáradt, berepedezett kezembe vettem mindkettőt, a fehér lap itt-ott ujjlenyomatos lett és miközben írtam, a körmeim alól peregtek a porszemek, mint arcomon a könnycseppek. Papírra vetettem az összes anyai jótanácsomat, mellyel segítettem volna a kislányom életét és melyeket ő valószínűleg nem nagyon fogadott volna meg. Épp, ahogy anno az anyja sem.

Hosszú lett a lista, szerintem végig sem olvasná. Én viszont megkönnyebbültem. Még ott, a gödör alján repülőt hajtogattam a teleírt lapból, és bár sosem voltam egy ügyes origamis, a repülőt sikeresen kireptettem a sötét lyukból. A ceruzát a hajamba tűztem, feltűrtem a koszos blúzom ujját, és elkezdtem kimászni. Nem is tudom, honnan van erőm, de egyre feljebb jutok, a fejem búbját már melengetik a napsugarak.

Igen, talán a szabadság ad erőt. Az a szabadság, amit akkor érzünk, amikor mázsás súlyoktól szabadulunk meg. Amikor függetlenedünk a saját magunk és a társadalom elvárásaitól, a mardosó önvádtól, a kínzó lelkiismeretfurdalástól. Amikor ráeszmélünk, hogy így, gyermektelenül még kevesebb értelme van az anyagi javaknak. Amikor ráeszmélünk, hogy sokkal szabadabban mozoghatunk a világban.

Tudod, kislányom, minden rosszban van valami jó, ahogy ezt dédnagyanyád mondaná. Ígérem, hogy a következő életemet máshogy intézem. Ugye megvársz?

Most, ebben az életben nem találkozhatunk, remélem, megérted, hogy én szeretetből akartam gyermeket, nem mindenáron.

Fotó: Illusztráció/Freepik