Tanács Eszter Férfiak gyermek nélkül című könyvének megjelenése kapcsán nemrég Gyermek nélkül címmel pályázatot hirdettünk: hihetetlen öröm volt olvasnunk a több mint 100 őszinte, érzékeny történet. Most az egyik harmadik helyezett, Kéri Boglárka írását olvashatjátok – az elkövetkezendő hetekben pedig további pályázatokat adunk közre.

Négyévesen kezdődik az egész. Mikor felszedsz egy babát a földről, magadhoz öleled és három napig mindenhová magaddal hurcolod. Öltözteted, fésülgeted, lefekteted, és összeszidod, mert túl sok tévét nézett. A felnőttek nevetnek és azt mondják: „Nézd, milyen aranyos! Csodás anya lesz belőle!”

Aztán lassan iskolába mész, már hét vagy, és nem érted, miért kell mindennap hatkor kelned, hogy odaérjetek a huszonkét kilométerre fekvő épületbe. Azt mondják, azért, hogy tanulj, hogy jó munkád legyen, hogy el tudd majd tartani a családod, a gyerekeid.

Fordul a kocka, már gimnáziumba jársz, és azért kelsz korán, hogy minél hamarabb elszabadulhass otthonról, nem azért, mert utálod a szüleidet, de jó néha egy kicsit nélkülük. A péntek kivétel, ma a kedvükre kell tenned, különben esélyed sincs, hogy elengedjenek este. Reménykedve hazaérsz, most nem mentél sehová, egyenesen haza, ahogy anya mindig akarja. „Na, elmehetek Petráékkal?” Lesújtó a válasz, nem érted, miért nem mehetsz már megint, miért nem értik, hogy nincs messze, hogy megadtad a címet, igen a belvárosban, és akkor mi van, majd hívunk taxit, nem iszok semmit, vigyázunk egymásra, de miért nem bíztok bennük? „Majd ha gyereked lesz megérted! Egy anya mindig aggódik!”

Nem lesz gyerekem, vágnád a képükbe, de nem mered. Összeszorul a gyomrod és bevágod a szobád ajtaját. Nem lesz gyereked. Karriered lesz. A kettő együtt nem megy. Könnyek folynak az arcodon. Nem, ez nem hiszti, már nem is az a baj, miért nem értitek? Siratsz egy gyereket, aki még meg sem született, mert nem is fog soha. Hétfőn indul az egész elölről, negyedik óra etika, a család a téma.

Mindannyiótoknak lesz majd gyereke. Az abortusz bűn, akkor már inkább add örökbe. A család mindannyiunk életének végső állomása, a kiteljesülés, a cél az út végén. Meglátjátok, csodás érzés anyának lenni.

Bólogatsz, lehajtod a fejed, nincs kedved vitatkozni, hosszú volt a hétvége. A szomszéd kisbabája szüntelen bőg, most költöztek oda, nekik is sok a gond, nem szólt nekik senki, hogy ilyen nehéz lesz, ha tudták volna… de hát most már mindegy, meg végül is boldogok, csak ne lenne vele ennyi baj, a karriernek persze lőttek, pedig szeretik a munkájuk.

Délután nem mész haza, a nagymama ebéddel vár, kedves, melegszívű, támogat mindenben, és búcsúzásul még megkérdezi, van-e már valakid, mert hát szeretnék látni még a dédunokát. Kényszeredetten nevetsz, és elvicceled, de a buszon megint elerednek a könnyeid.

Este anyával ültök a kanapén, megkérdezed, baj-e, ha nem akarsz gyereket, a hangod halk, erőtlen. Meglepetten mered rád, és csak annyit mond, hogy a te életed, a te boldogságod, de előbb-utóbb úgyis meggondolod magad. Majd, ha jön az igazi. De végső soron a te döntésed. Ő, ha tehette volna, korábban vállalt volna gyereket, de csak egy tanács. A te döntésed. Érzed, hogy meg fogod bántani.

Szaladnak az évek, érettségi, egyetem, elköltözöl, álommunka, a második diploma, lépdelsz a ranglétrán, összeköltöztök Petivel, lassan harminc vagy. Az emberek azt kérdezgetik, mikor jön a gyerek, mikor alapítotok családot, mikor jönnek az unokák, mikor állapodtok meg, a városban nem szerencsés gyereket nevelni, hogy tetszik a vidék, nem félsz, hogy kiöregedsz? Nem hiányzik valami az életedből? Nem zavar, hogy az összes barátodnak van már? Biztosan főszerkesztő akarsz lenni? Egy gyerekkel legalább nyomot hagysz a világban. Nem volt már elég az élet? Élni a húszas években kell. Egy idő után már csak mosolyogsz, hozzászoktál az efféle kommentárokhoz. Egymásra néztek Petivel, tiétek a titok, nem osztjátok meg mással: boldogok vagytok. Az élet szép, és nem kell hozzá gyerek, hogy szép legyen.

Az elvárások lassan lehullnak, a hangos tanácsok elcsitulnak, az emberek elfogadják a hiányt, ti pedig lassan megértek a gondolatra. Esténként néha már feljön a téma: mi lenne, ha örökbe fogadnánk egy kicsit? Ott motoszkál a gondolat a fejetekben, nem zavaróan, csak mint valami, aminek ott kell lennie. Egyszer majd talán, mondjátok.

De addig is, az élet szép.

Fotó: Illusztráció/Freepik